2016. szeptember 11., vasárnap

MOHAMED ERKÖLCSE ÉS AZ ISZLÁM TANÍTÁSA

Az iszlám szerint az isteni kinyilatkoztatást olyan próféták közvetítették az emberek felé, akik feddhetetlen karakterrel rendelkező, bűntelen életű vagy a fő bűnöktől teljesen mentes, egyszerű emberek voltak. Ennek tükrében különösen érdekes megvizsgálni Mohamed életét.

Mohamed, a vallásalapító

Az iszlám vallás alapítója, Mohamed i. sz. 570 körül született Mekkában. Korán árvaságra jutott, nagybátyja, Abu Tálib nevelte fel. Életének első szakaszában kereskedőként élt, miután huszonöt évesen elvette feleségül munkaadóját, a nála idősebb, özvegy Hadidzsát. Negyven éves korában egyre gyakrabban vonult félre a társadalmi élettől, hogy magányában az igazság lehetséges útjairól elmélkedjen. Saját bevallása szerint több látomásban és jelenésben volt része, egyik alkalommal szerinte Dzsibril (Gábriel) angyal jelent meg előtte, aki kijelentette, hogy Mohamed kiválasztott személy, Allah küldöttje, akinek közvetítenie kell Allah akaratát az embereknek. Az angyal rendkívül erőszakosan lépett fel Mohameddel szemben, többször is fojtogatta, és követelte, hogy hangosan „recitálja”, mondja utána a hallottakat.
Az angyali látogatást követően eleinte még Mohamed számára is kétséges volt az üzenet forrása, azt is lehetségesnek tartotta, hogy megtévesztés áldozata lett. Egyik legkorábbi kritikusa, a keresztény bizánci történész, Theofánész a 8. században azt írta, hogy Mohamednek epilepsziás rohamai voltak. Ilyenkor hallucinált, tevéhez hasonlóan morgott, habzott a szája, és folyt róla az izzadság. Alford T. Welch keresztény iszlámkutató szerint Mohamed környezete számára ezek a rohamok lehettek a legmeggyőzőbb bizonyítékok arra, hogy a próféta természetfeletti forrásból nyeri inspirációját.
Mohamed több évig hallgatott, állítólag az öngyilkosságot is fontolgatta, végül felesége és családtagjai meggyőzték, hogy valóban ő a „próféták pecsétje”, így elkezdte hirdetni üzenetét. A mekkaiak azonban ellene fordultak, és kiűzték a városból, ezért 622-ben Jaszribba menekült, ami később Medina, „a Próféta városa” nevet kapta. Ez a „hidzsra”, ami egyben az iszlám időszámítás kezdete. Mohamed itt építette ki monoteista vallási rendszerét.
Az iszlám prófétájának életét és tanításait összefoglaló hadíszban többször is szerepel, hogy Mohamednek 11-13 felesége volt. A leghíresebb közülük Aisha, akit hatéves korában vett feleségül. Aisha későbbi beszámolója szerint a házasságot kilenc - éves korában hálták el az akkor 53 éves férjével. Morálisan megkérdőjelezhető cselekedet volt az is, amikor Mohamed feleségül vette saját örökbe fogadott fiának az exfeleségét, Zajnab bint Dzsahst. Az iszlám előtti arab kultúrában az örökbe fogadott fiú saját gyermeknek számított, és ha egy ember feleségül vet- te az örökbe fogadott fia feleségét, még ha az el is vált tőle korábban, az akkor is vérfertőzésnek számított. Ezzel szemben a Koránba már az került bele, hogy „a jövőben ne legyen akadály a hívő férfiaknak a fogadott fiaik feleségeivel való házasság” (Korán 33,37). Korabeli kritikusai azzal vádolták Mohamedet, hogy saját vágyai szerint alakítja az új tant, ráadásul ő maga nem is követi azt, hiszen Zajnab már az ötödik felesége volt, míg követőinek csak négyet engedett egyszerre. Mohamed számos ágyast és rabszolgát is tartott.

Az iszlámot megalapításától fogva jellemzi a vérontás és az erőszak.
Az iszlám terjesztése együtt járt a mekkai karavánok kifosztásával, ami kezdetben a vallásalapítónak és híveinek a megélhetési forrása volt. A rablóhadjáratok során nemcsak anyagi károkat okoztak, gyakran rendeztek vérfürdőt is. Volt olyan, hogy egyszerre több száz ember torkát vágták el, lefejezték vagy megcsonkították őket, a nőket megerőszakolták, és egész törzseket irtottak ki. 627-ben az árulással vádolt zsidó Banu Kurajza törzs is áldozatául esett Mohamednek. A város ostroma után az összes zsidó férfit lefejezték, a nőket és a gyerekeket pedig eladták rabszolgának. A gyilkosságokban Mohamed is tevékenyen részt vett.
Norman Geisler keresztény apologéta szerint az iszlám prófétája hajlamos volt politikai eszközként használni a gyilkosságot, nem esett nehezére megszegni ígéreteit, amennyiben abból előnye származott, és bosszút állt azokon, akik gúnyolták őt. Amikor az utolsó zsidó települést, Khaybart is elfoglalták, Mohamed felszólította a törzs vezetőjét, Kinana ibn al-Rabit, hogy árulja el, hová rejtették el kincseiket. Amikor a törzsfő ezt visszautasította, megkínozták, lefejezték, és fiatal feleségét Mohamed maga mellé vette ágyasnak. Mindkét történet szerepel a hadíszban, bár iszlámhívők szerint a szerző ebben a két esetben zsidó beszámolókra hagyatkozott, amelyek eltúlozták a történteket.
630-ban Mohamed elfoglalta Mekkát, ahol a legtöbben áttértek az iszlám hitre, további területeket hódított meg Arábiában, és szövetséget kötött a beduinokkal. Körülbelül tíz éve tartották prófétának, amikor az iszlám hagyomány szerint megjelent neki Gábriel, és a burák (csodaparipa) szárnyain a legtávolabbi mecsethez utazott (ez az úgynevezett éjszakai utazás). A Korán eredeti szövege nem tartalmazza, hogy ez helyileg hol volt, de az iszlám kommentárok a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet értik alatta. Ez után Mohamed a burák hátán felugratott a hetedik mennyországig, ahol Allah megmutatta prófétájának a Paradicsomot és a Poklot, majd Mohamed visszatért Mekkába.
632-ben halt meg magas láz következtében kedvenc feleségének, Aishának a házában, ahol el is temették. A hadísz szerint halálos ágyán még megátkozta a zsidókat és a keresztényeket. Sírkamrájában van egy üres hely Jézus számára fenntartva, amikor majd másodszor visszajön a földre.

Az iszlám vallás alapjai

Mohamed állításai gyakran szemben állnak egymással, ami sokfajta értelmezést tesz lehetővé, de minden muzulmán – irányzatától függetlenül – hisz a következő hat alaptételben, amelyek szerintük az „igazi hit” fundamentumai.

1. HIT ALLAHBAN, EGYEDÜLISÉGÉBEN ÉS ABBAN, HOGY CSAK Ő MÉLTÓ IMÁDATRA

Az iszlámban a hit tárgya Allah egyedülisége. Allah „Egy”, senki nem osztozik vele uralmában, parancsaiban, nincs neki fia, se társa. Ezt azért hangsúlyozzák erőteljesen a muzulmánok, mivel ők a keresztényekre, mint bálványimádókra tekintenek a Szentháromságban való hit miatt. A Korán szerint a „társítás” az egyik legnagyobb bűn: „Aki Allah mellé más isteneket társít – annak Allah megtiltotta a Paradicsomot, annak lakhelye majdan a Pokol tüze lesz.” Az iszlámhívők csak Allahhoz fordulnak segítségért és bűnbocsánatért, közbenjáró nélkül, a muszlim teológia ugyanis elutasítja Isten emberhez való eljövetelének minden formáját.
Allah elkülöníti magát az emberektől, érzéketlen az emberi szükségek iránt, önkéntes leereszkedés és jóindulat jellemzi, ha úgy tetszik neki, szeret, ha pedig úgy, akkor gyűlöl. A Korán szerint Allah nem szereti azokat, akik elutasítják a hitet (Korán 3,32), vagy akik áthágják parancsait (Korán 7,55).
Az iszlám lényege abban áll, hogy a hívők engedelmeskedjenek és alávessék magukat Allahnak, hiszen azért teremtette az embereket, hogy őt szolgálják (Korán 51,56). Ismáil Al-Farauqi neves iszlám tudós szerint „Allah nem jelenti ki magát akár kinek akárhogyan. Allah csak az akaratát jelenti ki. Nem áll más mód a rendelkezésünkre, hogy megismerjük Allahot, csak az akarata, amelyet tökéletesen láthatunk a Koránban”. A Koránban Allahnak a következő nevei is szerepelnek, amelyek kevésbé humánus akaratáról árulkodnak: Al-Darr – az ártó, bánatot okozó; Al-Kahhar – mindenkit kényszerrel leigázó, megalázó; Al-Háfid – megszégyenítő; Al-Mumit – halált osztó; Al-Muntakim – a megtorlás ura, a bosszúálló.

A Sziklamecset falán többször is szerepel, hogy Allah az egyetlen, nincs neki fia, sem társa

2. HIT A PRÓFÉTÁKBAN ÉS A KÜLDÖTTEKBEN

Az iszlám kinyilatkoztatás egy már előre rögzített, egyedüli és örökkévaló szöveg reprodukálását jelenti, amiben a próféta nem játszik aktív szerepet, csupán ismétli (recitálja), amit diktálnak neki. Az iszlám kétféle prófétát ismer, egyesek törvényhozói üzenetet kaptak (például: Ádám, Lót, Noé, Mózes, Dávid és Jézus), Mohamed viszont egyetemes küldetéssel rendelkezett, emiatt felsőbbrendű a próféták között. Bár a muzulmánok tisztelik a fent nevezett bibliai prófétákat, de a bibliai üzenetüket nem fogadják el igazságnak. Szerintük Ábrahám Allah küldötte volt, muszlim, aki létrehozta a Kába szentélyét, meg alapította a mekkai zarándoklatot, és Mohamed hitével rendelkezett.
Az iszlám és a kereszténység legszembetűnőbb eltérése a Názáreti Jézus megítélésében van. A Koránból annyi derül ki Isáról (Jézusról), hogy Szűz Máriától született egy pálmafa alatt, nem volt Isten fia (Korán 4,171), nem volt közvetítő. A Korán szerint Isa is Allah egyetlenségét tanította, mert azt mondta: „Ne mondjátok, hogy három isteni személy.” Isa megjövendölte Mohamed eljövetelét (Korán 61,6), és csak olyan csodái szerepelnek a Koránban, amelyek kizárólag az úgynevezett apokrif iratokban találhatók meg, a Bibliában nem. Az iszlám vallás tagadja az engesztelést és a megváltás szükségességét, amelyek a kereszténység legfontosabb alaptanításai. A muzulmánok szerint Allah küldötte legyőzhetetlen, ezért Isa nem halt meg, helyette Júdást feszítették meg a kereszten.

3. HIT AZ ISTEN ÁLTAL LEKÜLDÖTT KÖNYVEKBEN

Az iszlám hagyomány szerint Mohamed részletekben kapta meg a kinyilatkoztatást, az első, Hira hegyén kapott kinyilatkoztatástól haláláig (i. sz. 610–632). Az Allah által adott tanítások gyűjteménye, az iszlám szent könyve a Korán lett, amelyet a próféta tanítványai jegyeztek le, tekintve, hogy Mohamed írástudatlan volt. Főleg szájhagyomány útján terjedtek Mohamed kijelentései, a Korán egésze csak évekkel a próféta halála után állt össze.
A Koránra úgy tekintenek a muszlimok, mint Allahnak az emberiség számára üzent utolsó és végső szavaira, melyet tökéletes írott formában, torzítás nélkül őriztek meg. Ebből a szempontból érdekes az a sokak szerint hiteles történet, hogy Mohamed egyik írnokának, Abdallah ben Abí Sarhnak diktálta a 23. szúrában az ember teremtését, és Abdallah elragadtatva felkiáltott: „Áldassék Allah, a legjobb teremtő!” Ez annyira megtetszett Mohamednek, hogy megkérte írnokát, írja hozzá a vershez. A tanítvány állítólag később aposztata lett, mert megkérdőjeleződött számára Mohamed hitelessége.
Az iszlámkutatók azt állítják, mindig a történelmi körülményeket kell megvizsgálni ahhoz, hogy egy cselekedettel vagy akár egy népcsoporttal (zsidókkal, keresztényekkel) kapcsolatban értelmezni lehessen Allah álláspontját. Ez viszont táptalajt biztosít a fundamentalista iszlámhívők értelmezéséhez is.
Az iszlám szerint Allah több szent könyvet is kinyilatkoztatott, de a Korán név szerint csak a Tórát, a Zsoltárokat és az Evangéliumot említi. A muzulmánok úgy gondolják, hogy a korábbi (Bibliában szereplő) prófétáknak adott kinyilatkoztatásokat a zsidók és a keresztények elferdítették, szövegeit meghamisították, így azok csak részleges igazságokat tartalmaznak.
Az iszlám vallásban fontos szerepe van a Mohamednek tulajdonított tanításoknak, hagyományoknak, amelyek gyűjteményét hadísznak nevezik. Az iszlám korai tanítói gyűjtötték össze a 9. századig, több mint kétszáz évvel Mohamed halála után. A valláson belüli irányzatok különféleképpen vélekednek a hadísz megfelelő értelmezéséről, hitelességéről.

4. HIT AZ ANGYALOKBAN

Az iszlám teológia szerint az angyalok szabad akarattal nem rendelkező, kizárólag Allahot szolgáló lények. A leghatalmasabb angyal: Dzsibril, aki a Koránt nyilatkoztatta ki Mohamednek, és fojtogatás által értette meg vele Allah üzenetének lényegét. Iblis pedig az az angyal, aki fellázadt Allah ellen, amikor nem hajolt meg Ádám előtt, és aki azóta is a többi gonosz lélek élén bűnre csábítja az embereket.

5. HIT A VÉGSŐ NAPBAN

A Korán központi tanítása a Végső Nap, amikor Allah minden ember felett ítéletet mond. Allah döntése szerint a jó emberek a Kertekbe (Paradicsomba) kerülnek, a testi gyönyörök és élvezetek helyére, a rosszak pedig tűzbe jutnak. Az ítélet alapja az ember hite és cselekedetei.

6. HIT AZ ELRENDELÉSBEN

Az iszlámban minden jó és rossz eleve el van rendelve, minden előre látott és determinált már az örökkévalóságtól kezdve. A Korán azt mondja: „Semmi sem történik velünk, csak amit Allah már eltervezett számunkra. Akiket Allah vezet, azok követik az igaz utat, akiket félrevezet, azok veszítenek” (Korán 7,178–79); vagy a 32. szúrában azt olvashatjuk, hogy ha akart volna, Allah minden embernek adhatott volna vezetést, de „az ő szava igazság, biztosan megtölti a poklot dzsinnekkel és emberekkel”. (Korán 32,13) Azaz Allah megmenthette volna ezeket az embereket is, de nem tette. Az iszlám tanítók is elismerik, hogy a jó és a rossz dolgok egyaránt Allah akaratának eredményei, mert „senki más nem képes cselekedni, csak Allah”. Hirsi Ali szomáliai származású írónő szerint a muzulmánok istenképe a gyakorlatban a félelmen alapul, hiszen Allah könyörtelenül bünteti azokat, akik nem hajlanak a szavára.
Az iszlám egyik meghatározó irányzata, a síitizmus hozzátesz az alaptanításokhoz még egy alapelvet, az imámtant. Ahhoz, hogy ezt jobban megérthessük, szükséges az iszlám irányzatainak megismerése.

A két fő irányzat: szunniták és síiták

A kereszténységhez hasonlóan az iszlám is több ágazatra tagozódott, két legnagyobb irányzata a síitizmus és a szunnitizmus, melyek a 7. században eleinte politikai szempontok miatt osztották meg a muzulmánokat, teológiailag csak később váltak szét. A legelterjedtebb irányzat a szunnitizmus, amelyet a muszlimok több mint 80 százaléka követ, ez az iszlám ortodox ága, a síitizmus pedig a legnagyobb vallási kisebbségnek számít az iszlámon belül a maga 15 százalékával. A két irányzat különböző hadíszt fogad el hitelesnek, és egymás hagyományait kölcsönösen elutasítják. A legnagyobb különbség a két irányzat között a síiták imámtanában fedezhető fel. A síiták szerint az utolsó imám (Abu’l Qászim Muhammad ibn Haszan) négyévesen, i. sz. 872-ben eltűnt, ő a rejtőzködő imám, a Mahdi, akinek a visszatérésével „megvalósul az igazságosság és az egyenlőség”. A Mahdi visszatéréséig a legkiválóbb emberek (mudzsahidok) vezetik a közösséget, akik közül a legkiválóbb látja el az imám funkcióit. Így a síita közösség vezetője nemcsak jog szerinti, hanem egyben szakrális vezető is, a „legkiválóbb az emberek közül”, „Allah kiválasztottja” és „Allah által sugalmazott vezető”, aki „tévedhetetlen és csalhatatlan”, kizárólagosan ő rendelkezik „az univerzum és az isteni igazság tudásával”. Egy síita számára az imám cselekedete és parancsa Allah cselekedete és parancsa. Az imám gyakran jövendőmondással és rejtett (okkult) tevékenységgel lép kapcsolatba Allahhal. A síiták különös tisztelettel adóznak a mártírság eszméjének, szerintük a földi élet legnemesebb célja, ha valaki éle tét áldozza az „igaz ügyért”. A harmadik síita imám, Huszajn Ali második fia egy öngyilkos csatába vonulva lemészároltatta követőit és önmagát is, megteremtve a síita mártírkultuszt. A 20. század egyik legismertebb síita vezetője, Khomeini ajatollah is fontosnak tartotta a mártírságot, ezt több kijelentése is alátámasztja: „Harcolunk Allahért, az iszlámért, a Koránért, a mártírságért; szent háborút folytatunk, hogy megvédjük mártírjaink vérét.”

„És készítsetek föl ellenük ami fegyveres erőt csak tudtok, hogy félelmet (terrort) keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben.” (Korán 8,60)

Az ortodox vahabiták

A 18. század közepén Muhammad ibn Abdel-Vahháb indította el a szunnitizmus reformmozgalmát, a vahabizmust, amely az ortodox iszlám legmerevebb irányzatán alapult, és célja az eredeti iszlám visszaállítása volt. Szerinte egyedül csak a Korán és a Szunna tekinthető mértékadó forrásnak, és betű szerint kell őket értelmezni, így ebből szigorú puritanizmus és nagyfokú fanatizmus fakadt. A szunniták és a síiták közötti ellentéteket ez a mozgalom élezte ki újból, mivel a vahabiták minden szentnek nyilvánított hely kultuszát elítélték, lerombolták több imám sírját és megrongáltak különböző szentélyeket.
A vahabizmus lett a szaúd-arábiai monarchia államvallása, ahol a szélsőséges teológia áthatja az oktatást is, a hivatalos tananyag egyharmadát a vallás teszi ki, amely szélsőséges nézetet vall a nyugati kultúráról. A vahabita eszmék talajából nőtt ki az afgán tálibok mozgalma is, akik elutasítják azt a liberalizmust, amely az uralkodói réteget jellemzi. A 2001. szeptember 11-ei merénylet után az egész világ megismerte a vahabita al- Kaida terrorszervezet nevét. A terroresemény 19 öngyilkos elkövetője közül 15 a sivatagi királyságból érkezett.
Az Egyesült Államokban is nagy befolyása van a vahabizmusnak: az amerikai mecsetek jelentős hányadát vahabita imámok vezetik, akik a nyers gyűlölet és erőszak veszélyes ideológiáját terjesztik. Az a három terrorista, akik a New York-i metróban terveztek véres merényletet 2009 szeptemberében, tárgyalásuk során beismerték, hogy az amerikai születésű Anvár al-Avlaki és más radikális tanítók prédikációi hatottak rájuk.

Iszlám fundamentalizmus

Az iszlám öt alappilléréhez hatodikként hozzátartozik a dzsihád, a szent háború, amely bár jelentheti a saját hitélet megharcolását, egyre több muszlim szerint túlnő az ember belsejében zajló gonosz elleni harcon. A Szunna szerint az egész vallás alapja az iszlám, oszlopa az imádkozás, legfelső csúcsa pedig az Allah érdekében folytatott szent háború. Dr. Kovács Sándor orientalista kutató szerint „az iszlám sohasem volt a béke vallása… mindig is a háború volt az iszlám kísérőjelensége, mely elszakíthatatlan tőle”. Egyik fő céljuk az, hogy az egész világon megvalósuljon az iszlám kalifátus, az iszlám törvénykezéssel, a saríával. Ezt képviseli például az al-Kaida, de a Muzulmán Testvériség is.
Függetlenül attól, hogy egy muzulmán szunnita, vahabita vagy síita, amennyiben szó szerint veszi a Koránt, fundamentalistává válik, ami azt jelenti, hogy felveszi a harcot azokkal a hitetlenekkel szemben, akik nem követik Allah tanítását (legyenek akár keresztények, zsidók vagy nem elég vallásos muzulmánok).
Az iszlám alapfelfogásának tekinti, hogy amely terület egyszer már muzulmán terület volt, az a muszlimoké. Izrael állam megalakulása ezért sért minden iszlámhívőt, haragjuk azonban nemcsak a zsidó állam ellen irányul, hanem a nyugati országok ellen is, mivel Izraelt a „nyugati civilizáció gyarmatosító politikájának következményeként” látják. A cionizmust – a zsidók visszatérését az Erecre – vallásuk alapjai ellen indított támadásnak veszik, ezért a közel-keleti arab terrorszervezetek (mint például a Hezbollah vagy a Hamasz) anticionista, antiszemita csoportok, melyeknek alapvető célja Izrael felszámolása, a zsidó állam eltörlése a térképről. Ez az eszme helyezi például Iránt közös platformra (Európában egyedülálló módon) a magyar szélsőjobboldallal.
Az ikertornyok lerombolása után George W. Bush sietve fejezte ki, hogy az „iszlám a béke vallása”. Valóban fel lehet hozni a Koránból olyan verseket, amelyek így mutatják be az iszlámot, de az arab nyelven sugárzott televíziós műsorok azt tanúsítják, hogy a muszlim mecsetekben az imámok Allahnak egy másik hangját közvetítik. Ez pedig így hangzik: „Harcoljatok azok ellen… akik nem hisznek Allahban… és nem vallják az igazság vallását – (harcoljatok ellenük) mindaddig, amíg megadják a jótettért járó dzsizjét, lévén, hogy becsületüket vesztették ők!” (Korán 9,29–30); „öljétek meg a pogányokat, ahol csak fellelitek őket” (Korán 9,5). Vagy egy másik vers, amely ezt mondja: „Ha hátat fordítanak nektek, akkor öljétek meg őket, ahol csak rájuk akadtok.”
Mohamed már a kezdetektől arra tanította követőit, hogy érdemes az általa kijelölt célokért harcolni, hiszen vagy a földi zsákmányban osztozkodhatnak, de még jobb, ha mártírként odaadják az életüket, mert bőséges jutalmuk lesz a túlvilágon.
A magukat mérsékeltnek nevező muzulmánok mindeddig nem tudták bebizonyítani, hogy különböznének a fanatikusoktól, akikről azt állítják, hogy félreértelmezik a Korán tanításait. Ehhez arra lenne szükség, hogy elhatárolódjanak a radikálisoktól, felfüggesszék az erőszakszervezetek támogatását, és intenzív ellenkampányba kezdjenek. Erről a mérsékelt irányzatról viszont már nem lehetne elmondani, hogy megtartja a Koránt, mint Allah változatlan és tökéletes beszédét, és ezzel alá is ásnák az iszlám vallás fundamentumát.

2016. április 30., szombat

A XXI. SZÁZAD EGYHÁZA

Morvay Péter

A XXI. SZÁZAD EGYHÁZA

Erő és dicsőség

Az ezredforduló kapcsán a legtöbb nagy hírmagazin összeállítást készített arról, hogy milyen változások várhatók a tudomány, az informatika vagy éppen a szórakoztatóipar területén a XXI. században. Természetesen nem maradtak ki a felsorolásból a vallás jövőjét vizsgáló írások sem. A vélemények megoszlanak: vannak, akik az új vallásosság és a természetfeletti oldal előretörése évszázadának várják az előttünk álló korszakot, míg más vélemények szerint a vallások összeolvadására és jelképessé válására lehet számítani. A pünkösdi-karizmatikus egyház jövőképét nemrég egy neves amerikai szerző, Rick Joyner vázolta fel – inspiratív és személyes formában.

Minden eddigit meghaladó sikerek és viharok fogják jellemezni a XXI. század karizmatikus keresztény egyházait – állítja az amerikai karizmatikus prófétai mozgalom egyik elismert vezetőjének tekintett Rick Joyner közelmúltban megjelent könyvében (A Prophetic Vision for the 21st Century), amelyben a kilencvenes évek során átélt profetikus megtapasztalásait és az ezekből levont következtetéseit foglalja össze.
Joyner szerint több értelemben is új korba lépett a világ, és ez tükröződik az ősi mágia és a hinduizmus elemeit a modern csúcsértelmiség számára vonzó formában vegyítő New Age-mozgalom népszerűségében. Nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben épp e réteg megnyerése vált a vallások közötti verseny fő céljává. Az elmúlt évezredekben a mezőgazdasággal foglalkozók adták a társadalmi munkaerő 95 százalékát. A történelemben először az 1950-es években haladta meg a nyugati társadalmakban a szellemi munkát végzők aránya a fizikai dolgozókét, míg mára a helyzet a korábbinak épp fordítottja lett: a fejlett országokban a lakosság alig 5 százaléka dolgozik farmerként, miközben lényegesen többet termelnek, mint korábban.
Bibliai értelmezésben az ipari, majd az utána következő informatikai forradalom nem meglepő: már több mint két és félezer éve Dániel próféta előre jelezte, hogy az idők végén „megsokasodik a tudás”. Az informatikában évtizedek óta ismert, hogy a számítógépek teljesítőképessége 18 havonta megduplázódik, és ez a meredek növekedési ütem inkább gyorsulni látszik. Az információ a legkeresettebb termékké vált: a XX. század végének acélbárói és olajkirályai a csúcstechnológia aktuális sztárjai lettek. Ez a réteg növekszik létszámban, befolyásban és vagyonban egyaránt. Értük folyik a különböző vallások és kultuszok között a legnagyobb ideológiai harc, amelynek kimenetele alapvetően meghatározhatja a következő évszázad spirituális arculatát. Csak azok számíthatnak tartós befolyásra – állítja Rick Joyner –, akik felismerik, hogy a természetfelettivel kapcsolatos semlegesség kora lejárt.

folytatás itt

ATEIZMUSÓRÁK A VILÁGI ÍR ISKOLÁKBAN


A katolikus Írországban 16 ezer kisiskolás 10 órás kurzuson arról szerezhet ismereteket, hogy Isten nem létezik. Az erkölcs- és vallástan részeként induló oktatási programban a nem felekezeti, vagyis a világi iskolák vesznek részt. 2014 szeptemberétől a gyermekek Richard Dawkins és más befolyásos ateisták szövegeit tanulmányozzák majd. Az ateizmuskurzus anyagát neten és okostelefonon is elérhetővé teszik. (theguardian.com)

forrás:ÚjExodus

2016. január 14., csütörtök

Önközpontúság

Önközpontúság 



Vannak emberek, akik csak úgy tudják fenntartani a beszélgetés fonalát, hogy saját magukról beszélnek. Életüket önmaguk bálványozása és tömjénezése határozza meg. A bálványimádás minden formája bűn, és önmagának bálványozása volt az az alapvető bűn, amely miatt a Sátánt kidobták a mennyből. Amikor tehát valaki mindig saját magát tolja az előtérbe és ha a mások iránti érdeklődése csak beszélgetési taktika, amellyel újból saját magára tereli a témát, akkor gyanakodnunk kell arra, hogy erőteljes démoni tevékenységgel állunk szemben.


Servicii de webdesign si print design+marketing online
Nem könnyű segítenünk az ilyen embereknek abban, hogy ugyanúgy lássák magukat, mint ahogyan mások látják őket. Annyira mélyen gyökeret vert bennük az arrogancia és saját fontosságuk tudata, hogy teljesen érzéketlennek tűnnek minden olyan dolog meglátására vagy megértésére, amelyre nem ők gondoltak először! Az ilyen emberek esetében egyáltalán nem szokatlan, ha arra kell rájönnünk, hogy ősei hasonló természetű emberek voltak, és hogy a valódi csatát egy családi szellemmel kell megvívni, amely az egész családot generációk óta a kötelékében tartja.


forrás: Fb





Mi a gond a pornóval?

Meztelenség


Beszámolójában Lukács elmond egy fontos részletet: „Ez a férfi hosszú ideje ruhába nem
öltözött” (Lukács 8:27.). Azok az emberek, akiknek az elméje összezavarodott, nagyon
gyakran elveszítik minden szemérmüket. Nem szokatlan dolog az elmegyógyintézetekben,
hogy az ápoltak előszeretettel mászkálnak meztelenül, vég nélküli problémákat okozva a
személyzetnek, amikor látogatók érkeznek!
Érdemes megfigyelni, hogy a boszorkányság és sátánizmus sok szertartását meztelenül
végzik, és ezek közül sok tartalmaz szexuális aktusokat és perverziókat a bevezető
ceremóniák és állandó gyakorlatok részeként. A meztelenség démoni irányítás alatt az
életmód részévé válik.


Servicii de webdesign si print design+marketing online

Ezért nem meglepő, hogy alkalmanként azt látjuk, hogy akiknek ősei részt vettek ilyen
okkult gyakorlatokban, azokat olyan szellemek kínozzák, amelyek arra késztetik az embert,
hogy vegye le ruháit, mert ez egy felerősödött démoni tevékenység előjátéka. Ezért
lehetségesnek tűnik, hogy a gadarai démonizált és sok ember, akik elmebetegek, és ilyen
módon szenvednek, okkult bűn által lettek generációs démonizáltság áldozatai.
Bizonyos, hogy már átéltük azt a helyzetet, ahol annak a személynek, aki felé szolgáltunk,
harcolnia kellett józan eszéért ebben a tekintetben, benne lévő démoni erőkkel szemben,
amelyek minden lehetséges dolgot elkövettek azért, hogy arra késztessék őt, hogy vegye le
ruháit. A szolgáló csapatnak segítenie kellett abban is, hogy megőrizzék a lelkigondozott
személyes önuralmát, aki annyira démonizált volt, hogy ideiglenesen elvesztett minden
önuralmat ebben a tekintetben.
A meztelenség egész témaköre azonban sokkal több dolgot foglal magába, mint a varázsló
szertartások meztelenségeit. Az elmúlt húsz év során a világ fokozatosan elvesztette
öntudatának jelentős részét, és a meztelenség a tengerpartokon, filmeken, televízióban és
nyomtatásban megdöbbentő gyorsasággal terjed.
Hogy megérthessünk valamit abból, hogy Sátán és démonai miért bátorítják a meztelenséget
és miért állnak a pornográfia világméretű robbanása mögött, vissza kell térnünk
Mózes első könyve 2. és 3. részéhez, amelybe legutóbb az 5. fejezetben néztünk bele, az
ember bukásával kapcsolatban. A bukás előtt a testi élet, amelyet Isten adott az embernek,
teljes mértékben megszentelt és tiszta volt. Nem volt szükség semmi szégyenre vagy
zavarra, sem férfi és nő között mezítelenségükben, vagy bárki másnak a jelenlétében
(1Mózes 2:25.). A történetben ez a harmadik személy Maga az Úr volt.
Abban a pillanatban, amikor az emberiség teret engedett a Sátánnak, megnyílt a lehetőség
arra, hogy démonok megrontsák a testet, és megmérgezzék azt, amit Isten tervezett az
emberiség számára a szexuális kapcsolatokra nézve. Isten szándéka szerint a szex elsősorban
a teljes egység szellemi cselekedete volt férfi és nő között, akik odaszánták magukat
egymásnak egy szövetségben az elme, az érzelmek és az akarat területén, és végül testileg
is, szexuális kapcsolat útján. A Mózes 1. könyvében használt héber szó a szexuális
kapcsolat kifejezésére ugyanaz a szó, amelyet használ Isten ismerésére, megerősítve azt az
intenzív szellemi vonatkozást, amelyet Isten tervezett a szexuális kapcsolat számára.
A meztelenséggel kapcsolatos zavar nem abból ered, ahogyan a saját testeddel kapcsolatban
érzel, hanem abból, hogy nem akarod, hogy mások lássák a nemi szervek területeit. A
nemi szervek meztelenségével kapcsolatos zavar a bukásnak egy közvetlen következménye,
és miután bűnösökké váltak, Ádám és Éva első cselekedete arra irányult, hogy
tegyenek valamit ezügyben! Nem azért, mert valaha is zavarban voltak, vagy zavarban
kellett volna lenniük egymás előtt, mint férjnek és feleségnek, hanem azért, mert
számítottak egy látogatóra, aki előtt naiv módon megpróbálták elrejteni meztelenségüket -
mintha az ember bármit el tudna rejteni Isten elől!
Szellemükben azonban tudták, hogy valami véglegesen megváltozott, és mostantól kezdve
helytelen, ha mások látják meztelenségüket. Ennek kulcsa annak a megértésében van, hogy
a szex elsősorban szellemi, és ennek testi vonatkozása csak a második, ha ugyan nem a
harmadik helyen áll. Mert Sátán és démonai a szellemen keresztül nyernek belépést a
testbe, és Sátán célja mindig az volt, hogy megrontson és szétromboljon mindent, amit
Isten teremtett.
A bukás előtt semmi veszély nem volt abban, hogy bárki meglátja szexuális meztelensé-
güket, de a bukás után, amikor Sátán megrontotta a testet, ez megnyitotta a lehetőséget a
kéjvágy számára. A kéjvágy nyílt ellentétben áll Isten természetével (aki szeretet), aki
minket a saját képére és hasonlatosságára teremtett. Ezért az első reakció a bukásra
elkerülhetetlenül egy azonnali védekezés volt Sátán rombolásával szemben.
Ezért a meztelenség eltakarása egy jogos válasz volt Ádám és Éva részéről, amelyet az Úr
is megerősített, amikor (1Mózes 3:21.): „És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő
feleségének bőr ruhákat”. A következő történt: szellemi látásában az ember olyan lett, mint
Isten, és ismerete lett arról, hogy mi a jó és mi a rossz.
Ez a tudás volt Isten értelmének egyik területe, amelyet visszatartott teremtményétől, az
embertől. Hiszem, hogy Isten meg akarta védeni az embert attól, ami a mennyei
birodalomban történt, amikor Sátán fellázadt, és kiűzték őt a mennyből. De Isten úgy
döntött, hogy az embernek szabad akaratot ad. Ő nem automaták nemzetségét akarta
létrehozni, amelyek képtelenek bármi mást tenni, mint amit ő akar, mint valami természetfeletti
gnómokat, akiket egyszer felhúztak az idők kezdetén, hogy mindig egy örökkévaló
óramű programja szerint cselekedjenek!
Mindamellett az Úr figyelmeztetni akarta teremtményét a mennyei magasságokban
leselkedő veszélyre, anélkül hogy elvette volna szabad akaratát - ezért van a történet a jó és
a rossz tudásának fájáról, ahol az embernek választási lehetősége volt, és használhatta
volna szabad akaratát arra, hogy nem eszik a fáról, és ezáltal az örökkévaló védelmet
választotta volna mindattól, amit Sátán rázúdított. „De - mondta Isten -, erről a fáról ne
egyél, mert bizonnyal meghalsz!” Ezzel Isten nem egy azonnali fizikai halálra utalt, hanem
a szellemi kapcsolat halálára az élő Istennel, amelyet addig tisztaság, ártatlanság és
szentség fémjelzett.
Az ember most különbséget tud tenni szeretet és kéjvágy között. Az emberben ott volt Isten
természete - a szeretet. De most a Sátán jellemvonásai szintén beplántálódtak az emberiségbe,
és a kéjvágyra való képesség az ember bukott természetének részévé vált.
Kizárólag házasságon belül van megengedve, hogy a szeretet kifejezéseként egymás
szexualitására nézzünk (szeretet adás, nem elvétel). Ki az közülünk, aki teljes meggyőződéssel
állíthatja, hogy ránézhetünk a másik nem egy képviselőjének szexualitására,
akit vonzónak találunk, és teljesen szabadok maradhatunk a kéjvágy lehetőségeitől? A
mezítelenség eltakarása Isten azonnali válasza volt a bukásra. Borzasztóan elszomoríthatta
őt, hogy ezt kellett tennie, de fontosabb volt az emberiség védelme a démonizálódástól,
amely a kéjvágy kifejeződéséből származik.
Ezért mondta Jézus a Hegyi Beszédben a házasságtörésről: „Valaki asszonyra tekint
gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (Máté 5:28.). Jézus
itt azt mondja más szavakkal, hogy a szex elsősorban szellemi, és hogy Isten szemében a
szellemi házasságtörés ugyanúgy bűn, mint a testi.
A másik félre gyakorolt hatás elkerülhetetlenül nagyobb lesz, ha a házasságtörés testi
cselekedetét végrehajtják, de a bűn szempontjából a szellemi (szívbeli) házasságtörés
ugyanolyan vétek Isten ellen, mint maga a szexuális cselekvés. Mert az ilyen természetű
házasságtörés a kéjvágy megvalósítása és csatlakozás Sátán Isten elleni lázadásához.
(Hasonló megjegyzéseket lehet tenni a homoszexuális kéjvágyra, ahol férfiak vágyakoznak
férfiak után és nők nők után, és ezt mondva nem szentesítem az állítólag szeretetteljes
homoszexuális kapcsolatok jogosságát. Ezek soha nem lehetnek helyesek Isten előtt.)
Amikor elkezdjük megérteni a bűn szellemi természetét, akkor elkezdjük sokkal mélyebben
megbecsülni a megváltás és a megbocsátás csodáját, amelyet Isten ingyen elérhetővé
tett mindenki számára, aki hisz. Egyikünk sem állhatna meg Isten előtt, ha a megváltottak
bűnét nem takarná el Jézus vére. Valóban dicsőség Istennek!
Lehet, hogy úgy tűnik, hogy ezzel az egész fejtegetéssel messze eltértünk a gadarai
démonizálttal kapcsolatos tanulmányunktól, de ez alapvetően fontos a démonizálódás egy
lényeges szempontjának megértésében. Sátán és démonai bátorítják a meztelenséget és a
pornográfiát, mert ez bátorítja a kéjvágyat, ami (mint minden bűn) az Isten elleni
lázadásnak egy formája. A kéjvágy bátorítása gyökerestől próbálja kiirtani azt a mély
szellemi jelentőséget, amelyet Isten szánt a szexuális kapcsolatok részére, és megalázza
mind a férfiakat, mind a nőket, függetlenül attól, hogy ők-e azok, akik valakire néznek,
vagy őrájuk néznek mások.
Ezért nem meglepő, hogy a varázslás és sátánizmus oly sok szertartását meztelenül végzik
el, vagy hogy ezekben a napokban, amikor példátlan mértékű meztelenséget mutatnak be a
világnak olyan módokon, hogy gyakran nem tudjuk ezeket kikerülni. A keresztényeknek
folyamatosan imádkozniuk kell gyermekeikért, hogy elméjük legyen védve a világ
szexuális támadásaitól.
Szomorú, hogy sok házasságban élő férfi (és néhány nő) különösen sebezhetővé válik a
pornográfia számára azáltal, hogy partnerük nem hajlandó vagy képtelen magát szexuálisan
kifejezni egy megengedett módon, de ez egy más történet, amelyet egy más alkalommal és
más helyen kell teljesebben kifejteni! ( PETER J. HORROBIN )
forrás_spirit demonologia_fb

Ha Isten olyan jó, miért van mégis annyi gonoszság a földön?





Bizonyára sokan tettétek már fel ezt a kérdést, illetve töben kaptunk ilyen kérdést amikor az embereknek Isten jóságáról beszéltünk. bevallom nem mindig könnyü megmagyarázni, de talán Németh Sándor válasza kielégitő lesz. Ime :


                

Servicii de webdesign si print design+marketing online

2015. szeptember 23., szerda

Hogyan kell helyesen böjtölni a Biblia szerint? - Németh Sándor válaszol





Servicii de webdesign si print design+marketing online



1
Kiálts teljes torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit.
2
Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják.
3
Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.
4
Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.
5
Hát ilyen a bőjt, amelyet én kedvelek, és olyan a nap, amelyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak?
6
Hát nem ez-é a bőjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
7
Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
8
Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
9
Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;
10
Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.
11
És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.
12
És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.
13
Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván:
14



Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!
Ésaiás 58