2015. szeptember 11., péntek
Derek & Ruth Prince - Az ítélet Isten házán kezdődik
Amerikai keresztényként szembesülnünk kellett egy félelmetes, de tagadhatatlan ténnyel: a mi nemzedékünk
Számtalan oka van ennek, ami egyetlen egyszerű megállapítással összegezhető: elkövettük azt a bűnt,
amiért Ézsau is megítéltetett: megvetettük az elsőszülöttségi jogunkat (Zsidó 12,15-17.). Amikor Jézus az Ő
napjáról beszélt, azt mondta, hogy a zsidók ítélete sokkal szigorúbb lesz, mint Szodomáé és Gomorráé, mivel
ők már sokkal több kijelentést kaptak az igazságról (Máté 11,20-24.). Ugyanez vonatkozik Amerikára ebben
az évszázadban. Nem volt más nemzet, amelynek ugyanilyen hozzáférhetőséget biztosított volna Isten az Ő
Igéjéhez. A kultúrán, a hagyományokon, a gyülekezeteken és evangélistákon, a rádión és televízión keresztül
Amerika minden más nemzetet felülhaladó mértékben lett megáldva Isten igazságának megismerhetőségé-
vel. Ennek megfelelően a mi ítéletünk is súlyosabb lesz.
Sok keresztény még nem ismerte fel, hogy Isten ítélete nem a világi embereken kezdődik, hanem első-
sorban Isten emberein. Péter mondja a keresztényeknek: „Mert itt az (alkalmas) idő (kairosz), hogy Isten
házától elindulva elkezdődjék az ítélet. Ám, ha először tőlünk indul el, (akkor vajon) mi lesz a végük azoknak,
akik Isten örömüzenetének (evangéliumának) nem engedelmeskednek?” 1Pét. 4,17. /Csia Lajos fordítás/
Ezek a szavak ugyanígy vonatkoznak a mai amerikai gyülekezetekre is.
Az összes bűnt, amivel a kortárs egyházat vádolni lehet, elég kettőre fókuszálni:
az anyagiasság és a megalkuvás.
A Lukács 17,26-30.-ban Jézus előre megmondta, hogy az ő visszajövetele előtti időszak hasonló lesz
Nóé és Lót napjaihoz. Nyolc jellegzetes tevékenységet említ: evés, ivás, nősülés, férjhez menés, adás, vétel,
ültetés, építés. Önmagában semmiféle bűnös dolog nincs ezekben a tevékenységekben. Mi akkor a problé-
ma? Az anyagiasság. Az emberek annyira belemerülnek az anyagias tevékenységeikbe, hogy fogalmuk sincs
arról, mennyire közeleg az idő, amikor Isten megítéli őket az érzéki, testi életvezetésük miatt. Amikor az
ítélet eljön, teljesen felkészületlenül éri őket. Rengeteg emberre igaz ez napjainkban is, akik kereszténynek
állítják magukat. A Jézus visszajövetelét követő ítélet teljesen váratlanul szakadna rájuk.
Ahogy az anyagiasság, úgy a megalkuvás bűne is gyakran felismerhetetlenül működik. Két évvel ez-
előtt ima közben szellememben egy képet láttam. Egy szokványos gyülekezeti házat, belül székek, a színpad,
pulpitus, zongora stb. De az egész épületet átjárta valami homály. A tárgyak körvonalait lehetett ugyan érzé-
kelni, de semmi sem volt pontosan meghatározható. Mialatt azon tűnődtem, mit jelképezhet ez a homály,
Isten egy szót adott nekem: megalkuvás. Az Egyházban az olyan alapvető igazságok, melyekről az Újszövet-
ség világosan beszél, teljesen el lettek homályosítva és így ezek hatástalanná váltak. Az 1Kor. 6,9-10.-ben
Pál azt írja: „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten királyságát. Ne tévelyegjetek!
Sem (férfi)prostituáltak, sem bálványimádók, sem házasságtörő(férfia)k, sem kiskorúakkal fajtalankodók
(pedofilok), sem homoszexuálisok, sem tolvajok, sem kapzsi (egyre többet birtokolni vágyó embere)k, sem
részegesek, sem szidalmazók, sem rablók (zsákmányra ugrók) nem fogják örökölni Isten királyságát.” /D.Zs.
Mégis a mai egyház tele van olyan emberekkel, akik elkövetik ezeket a bűnöket, de közben teljesen
közönyösek maradnak. Sőt, némelyikkel még dicsekszenek is. Egy egyháztag homoszexualitás miatt AIDS-
es lett és kórházba került. Már haldoklott, amikor befogadta Jézust. Miután elkezdte olvasni az Újszövetséget
*(ezek szerint előtte nem is olvasta a Bibliát!?), egy sürgős üzenetet küldött annak az embernek, aki őt Krisz-
tushoz vezette: „Gyere és imádkozzál értem! Meg kell szabadulnom a bűneimtől. Soha nem tudtam, hogy
bármi rossz is lett volna abban, ahogy eddig éltem.”
Hét évvel ezelőtt a karácsonyi időszakban Ruth és én lettünk megbízva, hogy szerepeljünk a PTL két
televíziós műsorában. Mivel mi nem nézünk TV-t, fogalmunk sem volt arról, hogy mit várnak tőlünk. Az
első óra után csak tíz, a második óra elteltével csak húsz percet kaptam arra, hogy beszélhessek. A műsoridő
legnagyobb részét karácsonyi ajándékok árusítására és pénzadományok gyűjtésére fordították. Ahogy vissza-
emlékszem, egyedül csak Ruth és én voltunk azok, akik említést tettek Jézusról. Nem sokkal ezek után tör-
tént annak az egyházi botránynak a nyilvános leleplezése, ami azóta közismerté vált.
*Egy évvel korábban (1987-ben) Jim Bakkernek, a PTL hálózat vezetőjének szolgálata is összeomlott,
amikor nyilvánosságra jutott, hogy szexuális bűnöket és anyagi visszaéléseket követett el. Ezt megelőzően ő
és a felesége sok ezer dollárt költött ruhákra, autókra és ékszerekre – még akkoriban is, amikor az adásokban
már rendszeresen gyűjtött a csőd szélén álló szolgálatának megmentésére. 1989 végén rábizonyították, hogy
a szolgálat pénzügyi alapjának megteremtésében és felhasználásában gazdasági bűncselekmények sorozatát
követte el. Hogyan művelhetett egy Jim Bakker ilyen dolgokat? (Lester Sumrall – Kitörés a függőségekből c.
könyvből; 1. fejezet – a vágyak szorításában vergődve)
Bármennyire fájdalmas is volt, hogy nyilvánosan leleplezték egy közismert keresztény vezető pénz-
ügyi és egyéb bűntetteit, számomra személy szerint inkább az volt a sokkoló, hogy emberek tömegeiben egy
totálisan hamis kép él a kereszténységről. Olyan, amely nem biztosított helyet a kereszt, az alázatosság, a
szentség és a megszentelt élet számára. Rettenetes dolog felismerni, hogy ezek az emberek be lettek csapva,
mert csak ilyen módon lett nekik a kereszténység bemutatva! Az örömhír valódi igazságait talán soha nem
A PTL botrány ma már történelem, de hagyott maga után egy kérdést, amit meg kell válaszolnunk: ez
egy elszigetelt jelenség volt, vagy pedig egy olyan kórtünet, ami Krisztus Testére, az egész Egyházra kiha-
tással van? Az egyházban maradtak még olyanok, akik őszinte, elkötelezett követői Jézusnak. Ha mi ezek
közé számláltatunk, mit kíván tőlünk Isten a jelenlegi válságokban? A 2Krón. 7,14.-ben van egy világos
válasz: „de ha népem, aki nevemet viseli, megalázkodik, imádkozik (könyörög) hozzám, arcomat keresi és
elhagyja nagyon gonosz útjait: akkor hallani fogom az égből és megbocsátom *(kollektív és egyéni) vétküket
és meggyógyítom földjüket (országukat).” Ez a kifejezés: „aki nevemet viseli” *(vagy: akik fölött nevem
trónol)”- az összes keresztényre vonatkozik, akik Jézus nevét veszik magukra.
2. imádkozás /könyörgés Istenhez,
3. Isten arcának keresése (a keze helyett!),
4. gonosz útjaink elhagyása,
Legalább harminc éve tanítok az Igéről, de csak mostanában szembesültem egy sokkoló felismeréssel.
Napjainkban Isten emberei nem töltötték be az első feltételt. Igazából és valóságosan soha nem alázták
meg magukat. A mi büszkeségünk –akár faji, akár vallási – az akadálya az imáinkra adott válaszoknak.
Saját életemben – Istennel való komoly kapcsolatomon keresztül – tanultam meg, mi a leghatásosabb módja,
hogy megalázzuk magunkat. Nagyon egyszerű: a bűneink megvallása által lehetséges. Ha valóságosan és
őszintén valljuk meg bűneinket Istennek, akkor egyszerűen lehetetlen büszkeséggel közeledni hozzá. Továb-
bá megláttam, hogy Isten csak arra kötelezte el magát, hogy csak azokat a bűnöket bocsátja meg, amiket meg
is vallunk. „Ha vétkeinket megvalljuk, hű és igazságos Ő arra, hogy elengedje azokat, s bennünket minden
hamisságtól megtisztítson.” 1Ján. 1,9. (Csia Lajos fordítás) A meg nem vallott bűnök, meg nem bocsátott
bűnök! Így a büszkeség állítja fel az akadályt a bűnbocsánattal szemben.
A Biblia szerint nem csak Istentől kell bocsánatot kérni a bűnökért, hanem egymástól is. „Valljátok
meg egymásnak eleséseiteket, s esdekeljetek egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy ereje van az igazságos
ember könyörgésének és az munkában is van.” Jak. 5,16. (Csia Lajos fordítás) A bűnvallás Isten felé a füg-
gőleges irányú büszkeséget rombolja le, embertársaink felé a vízszintes irányú büszkeséget rombolja le. Elég
nehezen lehet önteltséggel fordulni olyan ember felé, akitől előzőleg már bocsánatot kértünk a személyes
bűneinkért. Vonatkozik ez a házastársakra is. Akik komolyan bocsánatot kérnek egymástól, azokat a büszke-
ség nem tudja szétválasztani. Hiszem, hogy Isten várja: alázzuk meg magunkat Őelőtte és kérjük bűneink
bocsánatát Tőle és egymástól is. Csak miután ezt megtettük, akkor kérhetjük Istent, hogy állítson helyre
minket és országunkat is. De had mondjak egy figyelmeztetést: ne merüljünk bele kóros önmarcangolások-
ba! A Szent Szellem Isten Ujja, megmutatja neked azokat a bűnöket, amiket meg kell vallanod – tévedhetet-
lenül fog olyan bűnöket is a világosságra hozni, amiket még te sem ismertél fel.
Ez az elemzés az amerikai helyzetről szól, de vonatkozik más országbeli keresztényekre is. Isten segít-
sen mindannyiunknak elfogadni a személyes felelősségünket.
(fordította György Ákos)
Servicii de webdesign si print design+marketing online
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.