2015. augusztus 9., vasárnap

Kipa, kapedli, sábeszdekli



- A fejfedő használata csak néhány évszázadra tekint vissza. Akkor is, - mint sok más -, kettős érzelem miatt keletkezett.

A./ a történelem során sok helyen és sok esetben rendelték el, hogy azsidóság nemcsak elkülönítve éljen, hanem ruházatán is feltünően meg legyen bélyegezve.
Ilyen, keresztény megbélyegzés a ruházatban is kötelezővé lett a zsidó népnek, hol süveg, hol egyéb viselésének elrendelésével.
Ennek több rendelete ismert M.o.-on is.

B./ A zsidó nép a tórai törvényt betartva "ne legyetek olyanok, mint más népek".., amikor a keresztények fejfedőjüket leveszik a templomba való belépéskor, a zsidó ezt pontosan fordítva teszi...
Később az összetartozás jelképe is lett.

Azonban , ha nem is tórai elrendelés, mégis az Isten-félelem látható kinyilvánítása, hogy Isten előtt fedetlen fejjel megállni nem szabad és nem lehet.

Magam mégis miért hordok kipát ?
- zsidó vagyok
- jelzem Népemnek , hogy eggyüvé tartozunk vér szerint.

Mint sok jelkép-jelvény, így a kipa is a saját, zsidó identítás kinyilvánításának egyik eszköze, más feleslegesen viseli.

Ezért hazugság számba megy másoktól , ha valaki zsidó zsinagógán, istentiszteleten kívűl kipát hord, - hiszen nem zsidó !
Miképpen én sem hordom e fejfedőt keresztény istentiszteleteken, aképpen a zsidó istentiszteleteken a más nemzetekből való férfiak is kötelesek a helyet tiszteletben tartani.

Amikor közösségünkben szolgálok, mégsem teszem fel, mert a közösség nemcsak zsidókból áll. Ezzel a megkülönböztetéssel nem zárhatok ki
senkit közülünk.
Azonban a Szombat bejövetelekor és zsidó ünnepeken, zsidóként Népemmel együtt vagyok, és ezt külsőségekben is jelzem, mely jelzés azonban nem skrizofén kettősség, vagy váltogatott identítás...

A férfiak fejbefedése tórai parancs volt, hiszen a Szentélyben szolgálatot végző papok csak fedett fővel mehettek Isten elé.

A fejbefedés gyakorlata valószínű a babiloniai zsidóság körében alakult ki a 4-5. században. A jámbor, istenfélő bölcsek mikor imádkoztak, befedték a fejüket. Gyakori volt, hogy sokszor az imasálukat (a táliszt) tették fejükre, úgy imádkoztak. Ezzel pedig szimbolizálták azt, hogy a Törvény betakarása alatt vannak , és ezáltal az Örökkévaló védelmében, jelenlétében...Ez a betakarás jelezte környezetüknek azt, hogy Kihez tartoznak... 


forrás:

Copyright © 2005-2008 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG
JHVH NISSZI Szolgálat 

Ruff Tibor - A melegházasságról: katasztrofális döntés

– A magyar nyilvánosságban sokan már akkor homofóbiát kiáltanak, ha valaki mondjuk nem ért egyet a melegházassággal. A hazai egyházak közül a Hit Gyülekezete a homoszexualitás egyik legmarkánsabb bírálója, mégsem gyakran sütik önökre ezt a bélyeget. Minek tulajdonítja ezt?
– Hiszünk a véleményszabadságban, és ezt akkor is gyakoroljuk, ha álláspontunk miatt támadások érnek bennünket. Az egyházakkal a nyilvánosság visszafogottabban bánik, mint a pártokkal. Ugyanakkor kiegyensúlyozottságra, indulatmentességre és a gyűlöletkeltés kerülésére törekszünk, s ez talán tiszteletet is ébreszt sokakban. Mindig is konzervatív álláspontot képviseltünk erkölcsi kérdésekben. Ugyanakkor tudják rólunk, hogy szívből elkötelezettek vagyunk az emberi jogok – legalábbis azok első generációja – iránt, már a kommunista diktatúrában illegalitásban töltött éveink óta. A többedik generációs emberi jogokkal kapcsolatban ez nem feltétlenül van így, ezek némelyikét vitathatóbbnak tartjuk, gyengébb erejűnek, kevésbé megalapozottnak, és főként: a Szentírással szemben állónak, így például a homoszexuálisok házassághoz, örökbefogadáshoz és gyermekneveléshez való jogát is. Furcsán éljük meg, hogy az állítólag szabad nyugati világ ma már hajlamosabb megvonni a hívőktől a szólás- vagy tanszabadság alapjogát ebben a kérdésben, ha valaki ellentétes véleményt nyilvánít a tömeggel lelkiismereti vagy hitbeli okokból, pedig ez sokkal régebbi és alapvetőbb emberi jog. És még valami: nálunk az etikai konzervativizmus soha nem társult antiszemitizmussal, mint sajnos a jobboldalon oly gyakran, és ezt mindenki tudja is rólunk. Fontos leszögezni, hogy a homoszexuálisok embertársaink, felebarátaink, ezért a bibliai és a lelkiismeretben is meglévő erkölcsi parancs értelmében igyekszünk annyira szeretni őket, mint saját magunkat. De hát az ember saját magában sem helyes, ha egyetért a bűneivel. Miért kellene másokat jobban szeretnünk, mint magunkat? Az embert nem gyűlöljük, de a cselekedetet határozottan elítéljük. A fóbia különböző szóösszetételei egyébként manapság trendi eszközei a közbeszédben a megfélemlítő megbélyegzésnek, hogy visszariasszák az embereket bizonyos dolgok végiggondolásától. Ezt magamban fobofóbiának neveztem el.


Servicii de webdesign si print design+marketing online

– A gyülekezet a baloldali, liberális szellemiségű ATV tulajdonosa. Hogyan barátkoznak meg azzal a ténnyel, hogy a csatorna nézőinek és vendégeinek nagy része valószínűleg semmi kivetnivalót nem talál a homoszexualitásban és a melegházasságban?
– A gyülekezet Jézus Krisztus oldalán áll, az ő tanításai az irányadók a társadalmi és politikai véleménynyilvánításainkban. Az ATV műsorszerkesztőségéhez körülbelül annyi köze van a gyülekezetnek, mint a Hír Tv-éhez. De egyházunk bizonyos kérdésekben baloldali-liberális értékeket is védelmez, ahol azokkal értünk egyet, így például a szabadság szeretetében vagy a társadalmi élet tisztasága követelményét illetően, erkölcsileg pedig konzervatívak vagyunk. Egyébként nem szokatlan, hogy egy médium műsorszerkesztésében nem a tulajdonosok, hanem a nézők értékrendje jelenik meg, ugyanis a tulajdonosok számára ezek elsősorban gazdasági vállalkozások. Természetesen én sem tudok minden véleménnyel azonosulni, ami az ATV-ben elhangzik, de egy plurális társadalomban ez normális.
– A gyülekezet számára érvényes tanítást kívánják megjeleníteni az egész társadalomban, vagyis elleneznék, hogy az állam legalizálja a homoszexuális párok házasodását?
– A bibliai tanításokat mi minden fórumon képviseljük, de a választásban tiszteletben tartjuk az emberek lelkiismereti szabadságát. Elfogadhatatlannak tartjuk az államhatalom felhasználását arra, hogy mint a középkorban, rákényszerítsék az emberekre a hitet, a bibliai világnézetet és erkölcsöt, mivel ez a történelemben mindig rossz vért szült. Az embernek jogában áll a maga választotta értékrend szerint élnie, de azt hangsúlyozzuk, hogy tetteiért Istennek és a lelkiismeretének számot kell majd adnia, ezek pedig, meggyőződésünk szerint, a Szentírással összhangban ítélnek. A melegházasság ügyében viszont a házasság eredeti erkölcsi és jogi fogalmának védelméről van szó, ami pusztán a természetből is levezethető – bár a Biblia is megerősíti –, hiszen az azonos nemű párok a nép fennmaradása és növekedése szempontjából improduktívak. Az is kétségbe vonható tisztán természeti szempontok alapján is, hogy egészséges lelkű gyermekeket fog-e nevelni két azonos nemű szülő, miközben antropológiai és pszichológiai tény, hogy az egészséges lélek egy apa és egy anya, egy férfi és egy nő érzelmi pólusai közötti „szeretettérben” tud jól kifejlődni. A homoszexuális-, meg általában az LMBTQ-házasságok és a gyermeknevelés intézménye az ember antropológiai mélységű változását fogja maga után vonni, szerintünk katasztrofális hosszú távú következményekkel. Miért kellene a társadalom egészséges reprodukcióját végző alapintézmény nevét és közösségi hasznosságából fakadó előjogait kiterjeszteni olyan kapcsolatra, amely erre a reprodukcióra természetes módon képtelen? A lopást sem a Tízparancsolat miatt tiltja a jog, hanem mert természetéből fakadóan nem használ a közösségnek és az egyénnek.
– A Hit Gyülekezete egyetért azzal, hogy Magyarországon a homoszexuális párok regisztrált élettársi kapcsolatra léphetnek?
– Alapvetően nem.
 – Ha önökön múlna, szigorítanák a homoszexualitásra vonatkozó magyarországi törvényeket?
– Nem tartjuk szükségesnek. Nem kívánjuk, hogy az emberek privát életébe ilyen mélyen jogszabályokkal beavatkozzanak. Viszont az örökbefogadás és gyermeknevelés jogát elvitatnánk az azonos nemű pároktól, a fentiek miatt.
– Mi a véleményük a Budapest Pride-ról?
– Fölöslegesnek, eltúlzottnak, érthetetlenül túldimenzionáltnak tartjuk, ami ráadásul sok ember érzéseit erősen sérti, köztük a miénket is. Minket is sokan illetnek megvetéssel a hitünk miatt, de nem szervezünk évente hivalkodó, külsőségeiben sokakat megbotránkoztató felvonulásokat. Mi is büszkék vagyunk sok értékünkre, de a büszkeségnek ez a kényszeres sulykolása, ami a melegfelvonulások nevében (pride) is, külsőségeiben is benne van, inkább az önmagukban rendkívül bizonytalan, kisebbségi érzésekkel küszködő, identitásválságban lévő emberek és közösségek sajátja. Társadalmi szempontból azt is aggályosnak tartjuk, hogy rengeteg fiatalnak ad helytelen példát, kialakulatlan szexuális és erkölcsi életüket még jobban összekuszálja.
 – Önök szerint mi a homoszexualitás?
– Mi abban hiszünk, hogy a Szentírás a Teremtő Isten örökké, minden korszakban érvényes Szava. A homoszexualitás a Biblia szerint súlyos bűn, amely mögött démonológiai, spirituális, lelki problémák is meghúzódnak általában. Legjobb, ha idézek két példát: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak; utálatosság az.” (Mózes 3. könyve 18:22) „Az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre; hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.” (Pál levele a rómaiakhoz 1:26-27) Nem fogadjuk el, hogy veleszületett, génekbe kódolt kényszerhelyzet lenne, manapság ugyan hangsúlyozzák ezt, de úgy tudjuk, ezt tudományosan nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani vagy pláne ennyire determinisztikusan értelmezni. Ezért a homoszexualitás elítélésekor nem ugyanarról van szó, mint a rasszizmus esetében, amit a propaganda sulykol; a két dolog valójában más szinten van. A Biblia azt támasztja alá, hogy a homoszexualitás választott életforma, amely ilyen tömegméretekben és törvényesítve mindig a jóléti társadalmak civilizációs terméke: „Íme, ez volt vétke Szodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg. És felfuvalkodának s cselekedének utálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor ezt megláttam.” (Ezékiel próféta könyve 16:49-50)
 – A katolikus egyház a homoszexuális hajlamot nem tekinti bűnnek, csak a homoszexuális tettet. És önök?
– Hasonlóképp. De a keresztény pasztorációban évezredek óta megvannak azok a spirituális, démonológiai vagy pszichológiai eszközök, amelyekkel ezt a hajlamot „meg lehet feszíteni”, fel lehet számolni. Persze, csak ha az érintettnek megvan a szándéka ehhez.
– Lehet egy gyakorló homoszexuális ember tagja a Hit Gyülekezetének, és ha igen, milyen feltétellel?
– Itt a döntő kérdés az egyház és a homoszexualitás viszonya, és a kettő kizárja egymást, mert az egyház Jézus Krisztus „tulajdona”, és az ő tanítását mint az egyház alkotmányát senkinek sincs joga megváltoztatni.
– Ismer valakit a Hit Gyülekezetében, aki homoszexuális hajlamot észlelt magán? Mi történt az illetővel?
– Több ilyet is ismerek, köztük olyat is, aki azóta megnősült, nemrég született gyermekük, és az asszonykát mindig nagyon vidámnak látom, ami a legjobb bizonyíték. De ismerek küszködősebbet is – hozzáteszem, nem többet, mint a heteroszexuálisok között, mert nehézségei nekik is éppúgy lehetnek önmagukkal –, és olyat is, aki egyelőre inkább egyedül él.
– A katolikusok szerint egy homoszexuális akkor élhet Istennek tetsző módon, ha kvázi cölibátust, vagyis önmegtartóztatást fogad. Ha valaki a Hit Gyülekezetéből azzal keresné meg, hogy vonzalmat érez a saját neme felé, mit mondana neki?
– Az evangéliumot hirdetném neki, amely világosan állítja, hogy Jézus Krisztus a Megváltó és Szabadító, aki bárkit képes bűneitől és testi-lelki nyomorúságaiból megszabadítani, mint ezt magam is több ezer esetben tapasztaltam, ezért őhozzá kell fordulni segítségért, ez nagyon hatékony. Én például tizenöttől huszonnégy éves koromig kábítószerfüggő voltam, az utolsó négy évben intravénás opiátfüggő, közel a halálhoz, és megtérésemkor rendkívül gyorsan, szinte elvonási tünetek nélkül megszabadultam ezektől.
– Az Egyesült Államokban számos újprotestáns gyülekezet homoszexuális missziót folytat, ahol exmeleg keresztények igyekeznek támogatni az életmódjukkal szakítani akarókat. Van ilyen csoportja vagy erre vonatkozó terve a Hit Gyülekezetének?
– A Hit Gyülekezete lelkészei sokoldalú pasztorációs tevékenységet folytatnak, ennek a problémának a kezelésére is fel vannak készülve.
 – A gyülekezet eddig jobbára saját berkeiben hirdette tanítását a homoszexualitásról. Az írországi népszavazás és az amerikai legfelsőbb bírósági döntés után is házon belül tartják a kritikát?
– Németh Sándor a többszázezres nézettségű Vidám Vasárnapban az ATV-n évek óta elmondja véleményét erről. Ha megkérdeznek minket bármilyen fórumon, őszintén válaszolunk mindenkinek, mint most itt is. Ha szükségesnek ítéljük, hivatalos nyilatkozatot is közreadunk. Társadalmi vagy politikai mozgalmak indítását vagy támogatását mindig a helyzet fényében fontoljuk meg, ahogy tettük a rendszerváltáskor. A jövőben is igyekszünk a társadalom egésze előtt képviselni meggyőződésünket, de tiszteletben tartjuk az emberek döntési szabadságát arra nézve, hogy milyen életvitelt folytassanak. Csak ők se próbálják meg világnézetüket ránk, az egész társadalomra és az államra kényszeríteni.
http://valasz.hu/itthon/a-hit-gyulekezete-a-meleghazassagrol-katasztrofalis-dontes-113815

Derek Prince -Szellemi harc

 


A győztes fegyverek - A valódi ellenség

I. Bevezetés

A. Efé. 6:10–12—Pál arra figyelmeztet minket, hogy szükségszerűen részesei fogunk lenni egy intenzív szellemi konfliktusnak, amelyet egy igen ravasz ellenséggel— az ördöggel szemben kell folytatnunk. A Sátán lázadó szellemek—„testetlen személyek”— erőinek parancsol, amelyek a hatalom különböző szintjein rendeződnek

B. Efé. 2:2—A Sátán törvényes hatalmat gyakorol mindazok fölött, akik engedetlenek Istennek

C. Kol. 1:12–13—Az isteni beavatkozás következtében megszabadulhatunk a Sátán hatalma alól, és átkerülhetünk Krisztus országába. Krisztuson kívül csak a sötétség rendszere található, amelyet az a magasságban levő királyság irányít, amely az egész föld fölötti dominanciára törekszik.

1. A Biblia több mint egy ég létezéséről ad kijelentést:

a. 2 Kor. 12:2—Ha létezik harmadik ég, akkor léteznie kell első és második égnek is
b. Efé. 4:10—A „minden egek” kifejezés azt jelzi, hogy legalább három ég van. Az a szó, amelyet a Károli fordítás az Efé 6:12-ben a „magasság” szóval ad vissza, szintén azt jelenti, hogy „egek” vagy „magas helyek”. Lásd: Efé 1:3, 20; 2:6; 3:10.
c. Arra következtethetünk, hogy az „első” ég a látható égbolt, a Nappal, Holddal és csillagokkal; a „harmadik” ég az Isten lakóhelye; és a Sátán székhelye van a köztes égben.

D. Máté 12:24–28—A Sátánnak olyan királysága van, amelyben ő az egyeduralkodó, és amely nem megosztott. Két szinten is jelen van: a „magasságban” mint „Sátán” a lázadó angyalok fölött gyakorol uralmat, valamint a földön mint „Belzebub” (legyek ura) uralkodik a démonok fölött. A szabadító szolgálat a konkrét bizonyíték arra, hogy az Isten országa kihívást intézett a Sátán királysága ellen.

E. Dániel 10:2–3, 12–13—Isten angyala, amikor a mennyből Dánielhez a földre küldetett, útközben szembetalálkozott a lázadó angyalok ellenállásával a „magasságban”. Három hetébe tellett, mire át tudott törni rajtuk. Dániel imádsága először is előidézte a mennyei cselekményt, majd segítette Isten angyalát a keresztül jutásban.

F. 2 Kor. 10:3–5—Mivel egy szellemi küzdelemben veszünk részt, Isten a megfelelő szellemi fegyverekkel látott el minket, amelyekkel le tudjuk rontani a Sátán erődítményeit. Az a harcmező, amelyen a háborút meg kell vívnunk, az emberi elme területe.

 Erőszakos (támadó) imádság

I. Bevezetés 

A. Efé. 6:14–17—Isten egy hatrészes védekező felszerelést adott nekünk, hogy a Sátán elleni harcunkban használjuk

B. Az imádság a legerőteljesebb támadó fegyverünk, amelyet önmegtagadó böjtöléssel és virrasztással (imádkozunk, amíg mások alszanak) erősíthetünk meg

C. Kol. 2:13–15—Krisztus kereszthalála által legyőzte a Sátánt


II. A kötés és oldás imája

A. Máté 16:19; 18:18–20—Az összhang alapkövetelmény. A Máté 18:18–19 magába foglalja mindazt a hatalmat, amelyre valaha szükségünk lesz az imádságban.

B. Máté 12:28–29; Lukács 11:21–22

1. A Szent Szellem megmutatja, ahhoz, hogy hatékonnyá válhasson a szolgálatunk, meg kell kötöznünk a hatalmast (a Sátán képviselőjét).


III. A Szent Szellem által inspirált különleges, irányított, szívós imádságok

A. Józsúé 8:18, 24–26—Józsúé kinyújtott kopjájának nem katonai, hanem szellemi jelentősége volt

B. 2 Kir. 13:14–19, 25—Izrael Szíria fölötti három egymás utáni győzelmének közvetlen oka az a szimbolikus aktus volt, amelyet a Szent Szellem Elizeus prófétán keresztül rendelt el - a kilőtt nyilak az irányított imádság képe

C. Jób. 38:8–11—Egy lehetséges imádság Istenhez, hogy határt szabjon az ateista kommunizmus terjeszkedésének.

 Támadó fegyverek

A. Efé. 6:12—Pál leírja azt a sátáni királyságot, amely szembenáll velünk, és amelyet le kell győznünk

B. 2 Kor. 10—Rendelkezésünkre állnak azok a fegyverek, amelyekkel megnyerhetjük a szellemi harcot

C. Efé. 6:13–17—A hat részből álló fegyverzet, amely Isten azért adott, hogy megvédjük magunkat

D. Efé. 6:18—Az imádság egy létfontosságú támadó fegyver. Ennek része a virrasztás (az imádság céljából), amíg mások alszanak (Ézsaiás 62:6, Lukács 18:7). Az imádság megerősítéséhez szükséges az ételtől vagy alvástól való tartózkodás. Az imádság a mi szellemi interkontinentális ballisztikus rakétánk!

E. Kol. 2:13–15—A Sátán már vereséget szenvedett. A mi feladatunk, hogy ezt a vereséget egyértelművé tegyük. Krisztus halála három dolgot végzett el:

1. Bűnbocsánatot szerzett a múltbeli bűneinkre
2. Eltörölte a törvényt, mint a megigazulás eszközét (Efé. 2:15, Róma 10:4)
3. Legyőzte a Sátánt, és megfosztotta a fegyvereitől. A Sátán egyetlen megmaradt fegyvere a ravaszsága, a blöffölése.

A mi három fő fegyverünk:
a. az Isten Igéje
b. Jézus neve
c. Jézus vére

F. Zsolt. 8:3, Máté 21:16—Minden szellemi fegyver a szájból indul ki.

Isten népe „megerősített hatalma” a dicsőítés által történik meg. Ezáltal tudjuk elnémítani a Sátánt.

G. Jel. 16:13—A száj a gonoszság fegyvereinek a csatornája is, amelyet a Sátán szolgái használnak

H. Efé. 3:20—A Szent Szellem az az erő, amely az ördög elleni fegyvereket működésbe hozza (1 Kor. 4:20). A Szent Szellem tudja, miért kell imádkozni, és azt is tudja, hogyan kell imádkozni érte (Róma 8:26–27, Efé. 6:18).

I. A négy fő módja annak, ahogy a szánkkal a szellemi fegyvereket alkalmazhatjuk:

1. imádság—ApCsel 4:17, 23–25, 29–31
2. dicsőítés—ApCsel 16:25–26
3. prédikálás—ApCsel 19:8–20
4. bizonyságtétel—ApCsel 1:8, 4:33, 5:28, Jel. 12:7–11

a. Jóllehet a Jelenések könyve múlt időben íródott, a fő beteljesedése még a jövőben valósul meg. Akkor győzzük le a Sátánt, amikor személyesen bizonyságot teszünk arról, mit mond az Isten Igéje Jézus vérének az erejéről az életünkben

b. bizonyságtétel minta:

(1) Efé. 1:7, Zsolt. 107:2
(2) 1 János 1:7
(3) Róma 5:9
(4) Zsidó 13:12
(5) 1 Kor. 6:19–20
(6) Jel. 12:11

 Védekező fegyverek

A. Efé. 6:10–12—Pál arra ösztönöz minket, hogy „öltözzük fel az Isten minden fegyverét” az ördöggel szembeni védekezés érdekében. A Sátánnal való összeütközés szükségszerű, és készen kell állnunk az ütközetre.

B. Dániel 10:2–3, 12–13, 20—Az Isten angyalának három hétbe került, mire el tudta érni Dánielt, mivel útközben meg kellett küzdenie a Sátán lázadó angyalaival.

C. 2 Kor. 10:3–5—Isten megfelelő fegyverekkel látott el minket, amelyekkel harcolunk ebben a háborúban. A csatatér az elme.

D. Efé. 6:13–17—Pál leírja azt a védekező fegyverzetet, amelyet Isten biztosított a keresztényeknek:

1. az igazság öve
Meg kell szabadulnunk minden vallásos képmutatástól, és teljesen őszintéknek kell lennünk magunkhoz és egymáshoz is

2. a megigazulás mellvasa
Ez védelmezi a szívet (vesd össze: Péld. 4:23). Ez a hit és a szeretet (vesd össze: 1 Thessz. 5:8; Róma 10:10)

3. a békesség evangéliuma hirdetése készségének saruja
Kettős készség (felkészültség) szükséges ehhez: egyrészt intellektuálisan az evangélium megértése; másrészt szellemileg a békesség Istene a szívünkben.

4. a hit pajzsa
Ez olyan hit, amely az életünk minden területét befedi.

5. az üdvösség sisakja
Ez az elmét védelmezi—különösképpen a „magasság szellemeitől” (lásd még: Ézs. 61:3). Néha először szabadulásra van szükség (lásd még: Jóel 2:32). Aztán a sisak a remény (lásd még: 1 Thessz. 5:8; Róma 8:24; Efé. 2:12; Kol. 1:27; Zsidó 6:17–20).

6. Az Isten Igéje kardja
Réma, nem logosz. Személyesen kell kimondanunk hittel az Isten Igéjét (ahogy Jézus tette, amikor konfrontálódott a Sátánnal).

forrás: Internet
http://hitrehangolva.blogspot.ro/